A közelmúltban előbb Rohodon, majd Ramocsaházán tartottak hálaadó ünnepi istentiszteletet. Előbbi településen a 200 éves református templomban adtak hálát a jeles évfordulóra történő megemlékezés mellett a gyülekezeti ház és parókia megújulásáért, Ramocsaházán pedig a a parókia és a gyülekezeti ház megújulása mellett a Nyírségi Református Idősek Otthona korszerűsítéséért. Mindkét helyszínen Gaál Sándor a Nyírségi Református egyházmegye esperese hirdetett igét, akivel erről és röviden a reformációról is beszélgettünk.

Az elmúlt 10 hónapban saját forrásból már több mint 165.000 adag étel elkészültéhez járult hozzá az alapítvány. Céljuk, hogy további fél éven keresztül segítsék a konyhák működését, melyek nélkülözhetetlenek az egyedül maradt idősek, nagycsaládok és szociálisan rászoruló testvérek számára.

Arany János a Tiszántúli Református Egyházkerület zeneigazgatója, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára és a Kollégiumi Kántus Karnagya nyugdíjba vonul. A zenepedagógus a fővárosban született, de több szállal kötődik Debrecenhez, hiszen a Református Kollégium Gimnáziumába járt, ahová Berkesi Sándor zenetanárral, karnaggyal való találkozása vonzotta.

Hagyományosan ökumenikus istentisztelettel ünneplik Debrecenben a protestáns felekezetek október 31-ét, a Reformáció Emléknapját. 1517-ben Luther Márton ezen a napon tűzte ki 95 tételét Wittembergben a vártemplom kapujára, ezzel indult el az egyház megújulása, innen számítjuk a reformáció születését.

A berekböszörményi református gyülekezet immár 460 éves. Templomuk kívül-belül, az orgonát is beleszámítva, 27 év alatt újulhatott meg, ugyanis az épület műemlékvédelem alatt áll. Az egyházközség mindezekért adott hálát október 20-án. A 2000 fős településen, 600-an vallják magukat reformátusnak, közülük 300-an egyházfenntartói járadékot is fizetnek.

A fehérgyarmati iskola büszke a kitüntetett tanárára, aki a nyugdíjba vonulása után is oktatni fog
A Tiszántúli Református Egyházkerület köznevelési díját vehette át a napokban Pintye Tibor Miklósné. A pedagógus 43 éve van a pályán, aki csaknem ötven orvost és legalább hetven, a biológiához köthető szakmában tevékenykedő egykori diákot segített hivatásához. Mint mondja, a nyugdíjba vonulása után sem kívánja elhagyni a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolát, hiszen óraadó tanárként visszavárják.

Októberben kétszer is megemlékezünk a magyarság hőseiről. Október 6-án az aradi vértanúkról, október 23-án pedig az 1956-os forradalom hőseiről. A keresztyén ember felfogásában a hit hősei az első számú példaképek, de szabad és kell a szabadság hőseiről is megemlékeznünk.

A fiatal lelkipásztor tanulmányai hatod évében került ide segédlelkészként és most az október 12-ei ünnepi lelkészszentelő után is itt maradhat. A gyülekezetet évtizedeken át építette és gondozta a Püski házaspár, akik nyugdíjba vonulásuk után Németh Áronnak adták át a feladatokat.

Erdei Istvánné Nyírmeggyesen élő nyugalmazott lelkipásztor. Debrecenben 1971-ben egy nyári kántorképző tanfolyam után döntötte el, hogy lelkész szeretne lenni, így került a cívisvárosba a teológiára. Később lelkipásztor férjével több gyülekezetben szolgált, majd Nyírmeggyesre került.

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma több kiállítása zárul októberben, a Reformáció Hónapjában, szimbolikusan a Reformáció Napján, 31-én. A kiállítások különböző évfordulókhoz kapcsolódva jöttek létre, így Szenczi Molnár Albertnek, Heltai Gáspárnak is emléket állítottak, de ötvös remekekből, úrasztali oszlopos kannákból is nyílt egy tárlat.

Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt